Az átlag-képességekkel rendelkező ember teljesítményét tanulásnak és munkának nevezzük. Mindkettőben erőfeszítés árán létrehozunk valamit; a tanulással alapozzuk vagy gyarapítjuk ismereteinket. A munkával elvégzünk, megcsinálunk, létrehozunk, megszerzünk valamit, amit a munka, a teljesítmény eredményének tartunk.

A sport területéről ismerünk csúcs-teljesítményt, a művészetből az alkotás, a tudományból a felfedezés teljesítményét. Ezeken a területeken, különlegesen tehetséges emberek hozzák létre a teljesítményt. A mögöttes képességeik rugóit, titkait nem ismerjük, bár az ez irányú kutatásokat szünet nélkül végzik a szakemberek.

A képesség olyan, mint a gép, amely csak akkor tudja a munkáját elvégezni, ha energiával látjuk el.

A sportolókról tudjuk, hogy megszállott monotóniával edzik magukat és ugyanilyen megszállott szorgalommal dolgozik a művész és a tudós. A különleges teljesítményű emberek az emberiség példaképeivé válnak.

A mindennapi életből ismert, hogy az ember teljesítménye nem mindig tükrözi a képességét.

A teljesítmény mértékét a mögöttes aktiváció, serkentés, késztetés – a motiváció hozza létre.

A teljesítmény és a motiváció összefüggésének vizsgálatára számos kísérletet végeztek a XX. század második felétől. Ezekből többféle megállapítást nyertek.

A belső késztetés és az ösztönzés motivációs tényezők, amelyeket el kell választanunk a képességektől. De egyértelmű, hogy összefüggenek egymással.

Az állatkísérletekben megfigyelték, hogy az éhes vagy szomjas állat belső késztetése aszerint változik, hogy mennyi idő telt el az utolsó etetés óta, és milyen mennyiségű ételt kapott. Ennek függvényében keresi az ételt, illetve végzi a teljesítményt. Hasonlóan van az embernél is.

Egy étteremben annak függvényében vagyunk hajlandók többet vagy kevesebbet fizetni, hogy mekkora szükségünk van arra az ételre, illetve milyen minőségű az, és milyenek a pénzbeli lehetőségeink. Mind a késztetés, mind az ösztönző olyan tényezők, amelyek mozgósítják erőforrásainkat.