„ Minden ember annyit ér csak,
mire becsüli magát!
Ne add magad egy virágért,
S többet érsz, mint a világ!”
( Arany János)

Biztosan hallotta már azt a kifejezést, hogy valaki: „Jóban van magával” Ez a népies bölcsességen alapuló megállapítás persze nem nélkülöz minden tudományos alapot. Ma már pszichológiai kutatásokból tudjuk, hogy mindannyiunkban több személyiség rejtezik, ezek közül a három legmeghatározóbb:
-    a bennünk rejtező gyermek,
-     a felnőtt, és a
-    szülő.

Attól függően, hogy melyik „énünk” a legdominánsabb a hétköznapi viselkedésünkben, alakulnak ki a személyiségünk legmeghatározóbb jegyei. Ahhoz, hogy személyiségünkben pozitív változásokat tudjunk elérni, először is meg kell ismernünk magunkat, és értékelni különböző tulajdonságainkat!
Az önismeret a személyiségpszichológia egyik legátfogóbb fogalma. Lényegét tekintve a magunkról szóló tudás érzelmi, és tudattartalmi összetevőit jelenti.

Az önismeret tehát azt a tudásunkat jelöli, hogy hogyan gondolkodunk saját képességeinkről, készségeinkről és ismereteinkről. Az önismeret tehát a saját magunkról szóló tudás.

De hogyan alakul, változik az önmagunkról szóló ismeret? Mi befolyásolja azt a képet, amely alapján bizonyos helyzeteket vállalunk, más helyzetek elől pedig menekülünk, mert azt gondoljuk azt nem tudnánk jól és hatékonyan megoldani? Nos ez önértékelés.

Az önértékelés (self image) a saját magunkról, a külvilág visszajelzési (feed back) által felépülő képet jelenti. Egészen pici korunk óta jelentős figyelmet szentelünk annak, hogy hogyan vélekedik rólunk, cselekedeteinkről a környezetünk. Az egészséges személyiségű ember számára nemcsak hogy nem közömbösek a külvilág visszajelzése, hanem egyenesen elengedhetetlenek az egészséges személyiségstruktúra alakulásához. Ezek a visszajelzések tehát a környezetünkből érkeznek. De mivel a környezetünkben élő személyekhez, akik ismerik és megítélhetik magatartásunkat, személyiségünket nem egyforma intenzitású kapcsolat fűz – más szóval van, akinek a véleménye fontosabb és vannak kevésbé fontos véleményhordozók is – ezért a rólunk saját magunkról kialakuló képet az egyes véleményalkotó személyek nem egyformán befolyásolják. Vannak ugyanis úgynevezett referencia személyek, akik valamilyen szociális szerepük miatt (pl. külső, házastárs, szakmai pályatárs stb.) különösen fontos szerepet töltenek be a visszacsatolás mechanizmusában.

Fontos, hogy jól értsük: a visszajelzések nem szükségszerűen direkt módon fogalmazódnak meg. Sőt sokkal hitelesebbnek érezzük, ha nem a szemünkbe dicsérnek minket. A visszajelzések a közvetlen kommunikáció és a metakommunikáció. Ezeket a visszajelzéseket persze egy egészséges személyiség megszűri, de lényegüket tekintve elfogadja és megerősíti vagy módosítja a magáról alkotott képet. Fontos tudni, hogy a saját magunkról kialakított kép meglehetősen szilárd és jellemzően összességében pozitív. Az egységes pszichéjű emberek általában pozitívan vélekednek saját magukról. Ez még akkor is igaz, ha sokan hajlandóak negatív tulajdonságaikat is megnevezni.

Az ember tehát akkor lehet igazán kiegyensúlyozott vagy “békében” saját magával, ha az önértékelése és önismerete nagyjából fedi egymást. Vagyis, ha abban érzi magát jónak, erősnek, amelyben mások is annak gondolják és abban gyengének, amelyben mások is. Ez ugyanis arra ad lehetőséget, hogy önismeretét önértékelése folyamatosan támogassa és gyengeségeit ne teljesítményelvárásos helyzetben kelljen felszámolnia (pl: ha valaki gyenge előadó ne várjanak el tőle nagyszerű, lebilincselő előadást).

Az üzleti életben tevékenykedők számára mindez hatványozottan igaz. Pozitív énkép, kiegyensúlyozott önértékelés nélkül esélyünk sincs a különböző üzleti szituációk hatékony megoldására.

Egy üzleti életben tevékenykedő vállalkozónak pozitív énképre van szüksége, hiszen ez a visszahat
-    a verbális és
-    a mozgásos készségeire, és az intelligenciára is.

Hinnie kell, hogy tényleg jó ezekben és tényleg jónak is kell lennie.
Mi történik, ha nem hisz ebben? „Nincs Jóban” magával? Egy egyszerű példa kapcsán megértjük. Ha valaki hétfő reggel ránk mosolyog, és mosolyogva mondja: „Jó reggelt kívánok!”, mi is visszamosolygunk, mert a megszólító meghatározta a viselkedésünket. A→B ( A személy  viselkedése meghatározza B személy viselkedését) Ha visszagondolunk személyiségünk összetettségére, és a „belső kommunikációra”, vegyük észre , hogy egyik személyiségünk viselkedése meghatározza másik személyiségünk viselkedését ( A1→A2), és ezáltal cselekedeteit, hosszú távon személyiségét.